nyitólap | en | de | fr | es | pt | it | ru
Magyarország településeinek
légifotó képgalériája



Település: Cegléd |

Cegléd

A harminc-negyvenezer lakosú, Duna-Tisza közi várost az Alföld kapujának nevezik. Bár területén jelentős késő bronzkori leleteket találtak, első hiteles, okleveles említése mégis csak 1358-ban történt. A vásárairól ismert települést 150 évig birtokolták a törökök, majd visszakerült a klarissza apácák birtokába. A körötte máig jellemző tanyavilág ekkoriban alakult ki. 1849-ben egy hétig a városban székelt a forradalmi kormány, Kossuth Lajos itt tartózkodását emléktábla is megörökíti. A 19. század végén már jelentős malomiparral rendelkező mezőváros volt. Jellegzetes, alföldi városképének lényeges épületei is ekkor épültek. Ma a megye harmadik legnagyobb lélekszámú települése, korábbi gazdasági jelentősége azonban jelentősen csökkent. Az utóbbi években egyre népszerűbb gyógyfürdője mellett, a városháza és környékének gyalogsétán megismerhető műemléképületei, köztéri szobrai, nyolc múzeuma és három színháza jelenti a turisztikai kínálatot, melyet számos helyi fesztivál tesz még színesebbé.

Kapcsolódó oldalak:
A település weboldala
Cegléd a wikipédián
Pár archív légikép

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió