nyitólap | en | de | fr | es | pt | it | ru
Magyarország településeinek
légifotó képgalériája



Település: Dánszentmiklós |

Dánszentmiklós

Kapcsolódó oldalak:
A település weboldala
Dánszentmiklós a wikipédián
Pár archív légikép

A Duna-Tisza közi homokos vidéken lévő, ma közel háromezer lakosú település területe már az Árpád-korban is lakott volt. A helybeliek megélhetését évszázadok óta elsősorban a gyümölcstermesztés (alma, meggy, szilva) biztosítja, de napjainkban már jellemző a főként a fővárosra koncentrálódó ingázás is. A falu nevét, melyet feltehetően első birtokosa, illetve védőszentje nevének összevonásával kapta, 1324-ben említette először oklevél. A török időkben elnéptelenedett, majd az itt kúriát is építő gróf Beleznay-család birtoka lett. A klasszicista kúria bővítésével alakult ki – a ma ismét teljes pompájában tündöklő és magántulajdonban lévő – Wekerle-kastély, melyet 1910 körül eklektikus stílusban építtetett Wekerle Sándor miniszterelnök, a falu akkori legnagyobb birtokosa. A hozzá tartozó Wekerle-major gondozott parkjában a lovarda mellett kis tó és kápolna is található. A falu másik nevezetes és szépen felújított épülete a szintén magántulajdonú Plósz-kastély. Mindkettő látogatott idegenforgalmi nevezetesség, népszerű koncert és rendezvényhelyszín is.



danszentmiklos_28

Megye: Pest megye
Település: Dánszentmiklós

Címkék:


danszentmiklos_27

Megye: Pest megye
Település: Dánszentmiklós

Címkék:


danszentmiklos_20

Megye: Pest megye
Település: Dánszentmiklós

Címkék:


danszentmiklos_18

Megye: Pest megye
Település: Dánszentmiklós

Címkék:


danszentmiklos_17

Megye: Pest megye
Település: Dánszentmiklós

Címkék:


danszentmiklos_13

Megye: Pest megye
Település: Dánszentmiklós

Címkék:


danszentmiklos_11

Megye: Pest megye
Település: Dánszentmiklós

Címkék:


danszentmiklos_10

Megye: Pest megye
Település: Dánszentmiklós

Címkék:


danszentmiklos_7

Megye: Pest megye
Település: Dánszentmiklós

Címkék:


danszentmiklos_2

Megye: Pest megye
Település: Dánszentmiklós

Címkék:
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió