nyitólap | en | de | fr | es | pt | it | ru
Magyarország településeinek
légifotó képgalériája



Település: Makó |

Makó

Csongrád megye jelentős városa, járási központ, a román határhoz közel fekvő Makó. A hagymatermesztéséről határainkon túl is ismert település a Dél-alföldi régióhoz és a Makói kistérséghez tartozik. Fontos közlekedési csomópont (áthalad rajta a 43. számú főközlekedési út), az ország egyik délkeleti kapuja.

A középkorban folyami átkelőhely volt itt, annak hatására épült ki a település. A karlócai békekötést -1730-at- követően Csongrád vármegye székhelye volt. A 19. század végén népességét tekintve a 12. legnagyobb település volt Magyarországon, ahol jelentős szellemi élet folyt (alkotott itt József Attila, Móra Ferenc, Juhász Gyula).

A Makó környékén megtalálható „fekete föld” tette lehetővé a hagymatermesztés olyan magas fokú megvalósítását, melynek eredményeként a helyi vöröshagyma Hungarikum lehetett. A város másik jelentős turistavonzó kincse a helyi termálvíz, illetve az erre kiépült fürdőszolgáltatások. A gyógyvízre –illetve a Marosból nyert gyógyiszapra- alapozva épült meg a Termál- és Gyógyfürdő. (A Hagymatikum épületét Makovecz Imre szellemében építették fel, csakúgy, mint a városi sportcsarnokot.) A település közelében lévő Maros menti ártéri erdők a Kőrös-Maros Nemzeti Park részét képezik.

Látnivalók: Hagymaház, Korona szálló, Bérpalota, Görög katolikus templom, Ortodox zsinagóga, Postapalota, Református ótemplom, Püspöki rezidencia és kápolna, Városháza, Régi városháza, József Attila Múzeum, Víztorony, Strand, Kálvária kápolna.

Kapcsolódó oldalak:
A település weboldala
Makó a wikipédián  
Pár archív légikép



mako_hagymatikum_27

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: gyógyfürdő | termálfürdő | strand | szabadidő |


mako_hagymatikum_17

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: gyógyfürdő | termálfürdő | strand | szabadidő |


mako_46

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék:


mako_43

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: foci | futballpálya | sport | sportpálya |


mako_42

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: természet | Maros | híd | közlekedés |


mako_40

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: vasút | közlekedés | pályaudvar | állomás |


mako_38

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: gimnázium | iskola | szakközépiskola |


mako_34

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: műemlék | szálloda | turizmus |


mako_32

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: kultúra | színház | rendezvény |


mako_29

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: kultúra | színház | rendezvény |


mako_26

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: református | műemlék | templom |


mako_23

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: templom | sportcsarnok | látkép |


mako_17

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: közért | szupermarket |


mako_15

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: katolikus | plébánia | templom |


mako_14

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: közlekedés | állomás | pályaudvar |


mako_11

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: temető | sírkert | látkép |


mako_9

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: víztorony | TV torony |


mako_7

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: városháza | önkormányzat | polgármesteri hivatal |


mako_5

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: katolikus | templom |


mako_2

Megye: Csongrád megye
Település: Makó

Címkék: református | templom |
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió