nyitólap | en | de | fr | es | pt | it | ru
Magyarország településeinek
légifotó képgalériája



Település: Marcali |

Marcali

Marcali Somogy megyében, a Balaton déli partjától mindössze 14 kilométerre fekszik. Kistérségi központ, a Marcali járás székhelye. A középkorban a Marczali-család birtoka volt, Szent Aniamus tiszteletére emelt plébániatemploma mellett a pálosok Szent Domonkos tiszteletére emelt kolostorát említették meg az oklevelek. A 15. század közepén a település már városi kiváltságokkal rendelkezett.

Marcali legjelentősebb turisztikai vonzereje a gyógyvízében rejlik, melyre egy egész gyógyfürdő és szabadidőközpont épült ki. A település 1977-ben kapta meg ismert a városi címet, ekkor területe is bővült, ugyanis hozzácsatolták Bize Boronka és Horvátkút községeket is. Marcali mellett halastó és víztározó várja a horgászás szerelmeseit.

A településen a Marcali helytörténeti Múzeum kiállítása tekinthető meg. Épített műemlékek közül megemlítését érdemel az egykori Széchenyi-kastély (napjainkban kórház üzemel benne), valamint a középkori eredetű római katolikus templom.

Kapcsolódó oldalak:
A település weboldala
Marcali a wikipédián  
Pár archív légikép



marcali_31

Megye: Somogy megye
Település: Marcali

Címkék:


marcali_28

Megye: Somogy megye
Település: Marcali

Címkék:


marcali_25

Megye: Somogy megye
Település: Marcali

Címkék:


marcali_24

Megye: Somogy megye
Település: Marcali

Címkék:


marcali_22

Megye: Somogy megye
Település: Marcali

Címkék:


marcali_21

Megye: Somogy megye
Település: Marcali

Címkék:


marcali_19

Megye: Somogy megye
Település: Marcali

Címkék:


marcali_18

Megye: Somogy megye
Település: Marcali

Címkék:


marcali_10

Megye: Somogy megye
Település: Marcali

Címkék:


marcali_8

Megye: Somogy megye
Település: Marcali

Címkék:
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió