nyitólap | en | de | fr | es | pt | it | ru
Magyarország településeinek
légifotó képgalériája



Település: Pilisszántó |

Pilisszántó

Kapcsolódó oldalak:
A település weboldala
Pilisszántó a wikipédián
Pár további légikép

Budapesttől és Esztergomtól szinte egyenlő távolságban, kies természeti környezetben, a Pilis legmagasabb pontja alatti völgyben fekvő, gazdag történelmi múlttal rendelkező, háromezres lélekszámú falu. A határában lévő források és patakok vizét a Határréti-tó gyűjti össze, a környék geológiai és botanikai ritkaságai a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban tekinthetők meg. A „pilisszántói kultúra” régészeti leletei bizonyítják, hogy a terület már a jégkorszakban is lakott volt. A római korban Pannónia három fontos útvonala keresztezte itt egymást. A középkorban, 1250-ben Boldog Özséb és szerzetestársai itt alapították meg az ország első pálos kolostorát. Az alapító síremléke a Pilisi Zarándokhely egyik fontos állomása. A települést 14. századi oklevelekben Zantho, vagy Zanton néven említik. Barokk templomát – a török kiűzése után – 1758-60-ban építtette a helyi szlovákoknak Berényi Zsuzsa grófnő. További nevezetes épületei: az 1826-ban készült klasszicista Baross-Turkovich kúria és az 1895-ben emelt Orosdy- vadászkastély, fölötte a nevezetes kőfülkével. A Pilis Kapujának számos nevezetes kőemléke mellett vonzó turistalátványossága az 1892-ben felállított és napjainkban szépen felújított kálvária a kápolnával és a történelmi múltunkat felidéző Csillagösvény is.



2016_06_pilisszanto_18

Megye: Pest megye
Település: Pilisszántó

Címkék:


2016_06_pilisszanto_13

Megye: Pest megye
Település: Pilisszántó

Címkék:


2016_06_pilisszanto_12

Megye: Pest megye
Település: Pilisszántó

Címkék:


2016_06_pilisszanto_10

Megye: Pest megye
Település: Pilisszántó

Címkék:


2016_06_pilisszanto_9

Megye: Pest megye
Település: Pilisszántó

Címkék:


2016_06_pilisszanto_3

Megye: Pest megye
Település: Pilisszántó

Címkék:


2016_06_pilisszanto_2

Megye: Pest megye
Település: Pilisszántó

Címkék:


2016_06_pilisszanto_1

Megye: Pest megye
Település: Pilisszántó

Címkék:
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió