nyitólap | en | de | fr | es | pt | it | ru
Magyarország településeinek
légifotó képgalériája



Település: Szarvas |

Szarvas

A történelmi Magyarország földrajzi központja, a Hármas-Körös holtágának partján fekvő, ősi, alföldi város. Anonymus krónikája még Szarvashalom néven említi. A török hódoltság után teljesen elnéptelenedett, újkori fejlődése, mezővárossá válása a 18-19. század fordulóján kezdődött. Tessedik Sámuel ekkor és itt indította el Európa első gazdasági iskoláját, ezzel megvetve a korszerű földművelés és egyben a mai iskolaváros alapjait. Világhírű arborétumát a fejlődését jelentősen elősegítő gróf Bolza-család alapította. Itt működött a megye első nyomdája is. Ma egyetemi város, tudományos és kulturális központ, számottevő idegenforgalommal. Legfőbb turisztikai vonzereje a több mint másfélezer növényfajtát bemutató arborétum. Sajátos hangulatú belvárosának meghatározó látványa az egykori kaszinó szecessziós tömbje (Árpád-Szálló). Városképi fontosságú és műemléki védettséget élvez a három - Bolza, Csáky, Mitrovszky - kastély is. Az 1722-ben ideköltözött szlovák telepesek emlékét a Szlovák Tájház és két evangélikus templom őrzi.

Kapcsolódó oldalak:
A település weboldala
Szarvas a wikipédián
Pár archív légikép



2014_06_szarvas_mini_magyarorszag_1

Megye: Békés megye
Település: Szarvas

Címkék:


szarvas_emlekmu_7

Megye: Békés megye
Település: Szarvas

Címkék:


szarvas_60

Megye: Békés megye
Település: Szarvas

Címkék:


szarvas_56

Megye: Békés megye
Település: Szarvas

Címkék:


szarvas_53

Megye: Békés megye
Település: Szarvas

Címkék:


szarvas_28

Megye: Békés megye
Település: Szarvas

Címkék:


szarvas_25

Megye: Békés megye
Település: Szarvas

Címkék:


szarvas_22

Megye: Békés megye
Település: Szarvas

Címkék:


szarvas_21

Megye: Békés megye
Település: Szarvas

Címkék:


szarvas_18

Megye: Békés megye
Település: Szarvas

Címkék:


szarvas_17

Megye: Békés megye
Település: Szarvas

Címkék:


szarvas_15

Megye: Békés megye
Település: Szarvas

Címkék:


szarvas_10

Megye: Békés megye
Település: Szarvas

Címkék:


szarvas_7

Megye: Békés megye
Település: Szarvas

Címkék:


szarvas_4

Megye: Békés megye
Település: Szarvas

Címkék:


szarvas_3

Megye: Békés megye
Település: Szarvas

Címkék:
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió